A MŰHELY, MINT MŰEMLÉK


Az egykori Várkerület 19.




A Várkerületnek ezt a szakaszát Kisvárkerületnek hívják, de eredetileg a Kovácsszer (Schmiedgasse) nevet viselte az itt folytatott kereskedelmi tevékenység miatt. A házsor épületei hosszú telkeken épültek, amelyek az Ikva patakig nyúltak,így ezen a szakaszon a vízigényes szakmák képviselői telepedtek meg: a kovácsok, a kékfestők, a kötélverők és a timárok. A Kisvárkerület szinte valamennyi háza műemlék.

A Várkerület 19. számú épület telkén haladt át egykor a római Borostyánkő út.
Az ide épült lakóház zártsorú, körülzárt L alakú udvaros, egy-, részben kétemeletes rokokó épület. A középkorban is valószínűleg ez volt a város fürdőháza, amelyet úgy emlegettek, mint amelyik a Kovács utcában állt, és amely a ferencesek birtokában volt. A későbbi időkben a városé lett és 1682-ben Freyse András fürdős vásárolta meg. Talán csak 1830. körül szűnt meg ez a fürdő, amikor is a városban gőzfürdő létesült. A XVIII. század második felében Limberger György kereskedő vásárolta meg a házat, aki azt 1757-ben át is építette. 1757-ben átalakíttatta a homlokzatot, az évszámot, nevének kezdőbetűit és a kereskedői jelvényt, a horgonyt, a kapu zárókövére vésette.

Külső:
Öttengelyes homlokzatát háromrészes főpárkány zárja le, a földszint felett övpárkány. Manzárdszoba hullámosan zárt oromzattal, oldalt egy-egy álló volutával. Egyetlen kőkeretes ablak, hullámos szemöldökpárkánnyal; alatta rokokó dísz. Az első emeletet fonáldíszes törzsű korinthoszi félpillérek tagolják, a középső tengely mellett párosával. A kőkeretes ablakok felett hullámos szemöldökpárkány, alatta rokokó kagyló. A főpárkány alsó része egybeesik a szemöldökpárkánnyal. A földszint középső tengelyében toszkán pilléreken kosáríves kapu, zárókövén koszorúban horgony, (G L kezdőbetűk (Georg Limberger) és az 1707-es szám. Oldalt lizénák, felettük rokokó konzolok tartják a párkányt, alatta indás díszek.

Belső:
Kapualja: két keresztboltozatos szakasz, az onnan nyíló lépcsőházban virágos vasrács az építés idejéből. Az udvari balszárny részben kétemeletes, az utcai homlokzat udvari menetének oromzata van. A jobbszárny falában régi kút, tojásdíszes félkörív szögletes kereteléssel; felette egyenes párkány. Talán a XIX. század elejéről.


Látogassatok el, és nézzétek meg a régi fürdő maradványait a Műhelyben!





Utcakép (bal oldali lakóház) (egykori képeslap)



Homlokzat - rajz



Az épület részletei - rajz



Kapualj napjainkban




Az épület homlokzata napjainkban



Az épület homlokzata napjainkban










A fürdő maradványai







Források:

Csatkai Endre, Sopron és környéke műemlékei
Czellár Katalin: Sopron. 3. jav. kiad. Bp. Panoráma, 2000
Soproni Képindex - Index.sopron.hu
Foerk Ernő, A Magyar Királyi Állami Felső Építő Ipariskola szünidei felvételei 191-1942
Krisch Magdolna, Séták Sopronban




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése